2014.04.28. Föld napi ünnep, szépkorúaknak megtartott előadásokkal, bemutatókkal

A "CriticEl" című projekt a Műszaki Földtudományi Kar, a Műszaki Anyagtudományi Kar és a miskolci Herman Ottó Múzeum közös szervezésében a Miskolci Egyetemen folyó "Szépkorúak Akadémiája" programsorozat keretében mutatta be eredményeit és invitálta meg a Szépkorúak Akadémiája programsorozat hallgatóit egy ismeretterjesztő tematikájú közös Föld napi Ünneplésre, 2014. április 28-án a Herman Ottó Múzeum „Pannon-tenger Múzeum” nevű kiállító épületébe.

Az esemény sajtótájékoztatóján Szolyák Péter mint házigazda köszöntötte a résztvevőket, Dr. Gombkötő Imre ismertette az esemény apropóját, célját, a CriticEl kutatások eddigi és várható eredményeit, Prof. Dr. Palotás Árpád Bence beszélt a kritikus elemek gyakorlati felhasználásáról, az anyagkutatási kötődésekről, Hajdúné Dr. Molnár Katalin tájékoztatott az eseménynek a Szépkorúak  Akadémiája programjában betöltött szerepéről, Dr.  Bokányi Ljudmilla pedig a baktériumos kísérletről szólt, ez utóbbit bemutató követte.

A vendégek ezután múzeumi tárlatvezetés részesei voltak, majd meghallgatták "Ami nincs kritikus elemek nélkül" című előadást , s érdekes  kísérleteket tekinthettek meg, majd a Hulladék a jövő nyersanyaga  témában hallhattak előadást.

Projekt neve: CriticEl - "Nemzetközi együttműködésben
megvalósuló alapkutatás a kritikus
nyersanyagok hazai gazdaságfejlesztő
potenciáljának kiaknázására"
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV -2012-0005