CriticEl előadás sorozat az MTA felolvasótermében – 2013.11.06.

Zsúfolásig megtelt az MTA Székház Felolvasóterme a Magyar Tudományos Akadémia Földtudományok Osztálya „Kritikus nyersanyagok Európában, hazai lehetőségek" című tudományos ülésére, melyen számos szakmai szervezet és a Földtudományokkal foglalkozó kivalló kutató, akadémikus is részt vett, képviseltette magát. A megnyitót Vörös Attila az MTA r. tagja, az MTA X. Osztály elnöke nyitotta meg, a moderátori feladatokat Kovács Ferenc az MTA r. tagja, a Miskolci Egyetem emeritus professzora tartotta. Az előadások döntően a CRITICEL program projekt jelenlegi állását mutatták be, az előadásokat a honlapon is hamarosan közzé tesszük.

Projekt neve: CriticEl - "Nemzetközi együttműködésben
megvalósuló alapkutatás a kritikus
nyersanyagok hazai gazdaságfejlesztő
potenciáljának kiaknázására"
TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV -2012-0005